Életmód és mindennapok a Kádár-korszakban

Életmód és mindennapok a Kádár-korszakban

A Kádár-korszak 1956 és 1988 közti időszak, amikor Kádár János volt az MSZMP első titkára. Konszolidációs időszak volt, a belpolitika rendezésének céljával. Változatlan maradt a pártállami rendszer, a tervgazdálkodás és a kollektivizálás terve. Majdnem minden földet sikerült állami gazdaságba vagy tsz-be szervezni. Erős kampányt indított a kormány az egyházak – főként a katolikus egyház – ellen. Ugyanakkor a lakosság életszínvonalát is igyekeztek javítani a jobb közhangulat és a kisebb ellenállás érdekében. Odafigyeltek a fogyasztási cikkekre, megszüntették a beszolgáltatási rendszert, emelték a béreket, munkaszüneti napoknak nyilvánították az egyházi ünnepeket (karácsony, húsvét) és ’57-ben bevezették a Lottót. Mindezek mellett a lakosság is belátta, hogy a forradalom kudarca után a közeljövőben nagy változások nem várhatóak. ’62-63-ra amnesztia rendeletet adott ki a kormány, aminek köszönhetően a külföld (ENSZ) is elfogadta, elismerte a kormányt, így megszűnt az ’56 óta tartó külpolitikai elszigeteltség.

A 60-as évek közepére nyilvánvalóvá vált, hogy a tervgazdálkodás hosszútávon nem működik. Kialakult a pártban egy csoport, amely reformot szorgalmazott. 1968. január 1-jén életbe is lépett az „Új gazdasági mechanizmus” (Nyers Rezső). Hatékonyabb, színvonalasabb, eladhatóbb termékeket gyártó, az adottságaihoz, piachoz jobban alkalmazkodó gazdaságot terveztek. Egyes ipari vállalatoknak nagyobb önállóságot adtak. A mezőgazdaságban engedélyezték – az állami tulajdon mellett – a „háztáji” (v. „kisegítő”), az iparban a „második”gazdaságokat, ami a lakosság számára jobb megélhetést biztosított.

A mezőgazdasággal foglalkozók aránya jelentősen csökkent. Az ipari munkások aránya 1970-ben volt a legmagasabb, majd az is csökkeni kezdett. A harmadik szektorban viszont folyamatosan nőtt a foglalkoztatottak száma – akárcsak a többi fejlett és közepesen fejlett országban. A korszak nagy vívmánya volt, hogy jelentősen csökkent a szegénység, ami már „csak” százezres tömegre volt jellemző. A Kádár-rendszerben emelkedett szinte valamennyi civilizációs mutató: javultak a lakásviszonyok, a tartós fogyasztási cikkekkel való ellátottság; 100%-os lett a társadalombiztosításban részesülők aránya; javult az iskolázottsági szint; általánosan elterjedt a nyaralás szokása és bővült a külföldi utazások lehetősége.

A viszonylagos jólétnek azonban ára volt: a rendszer stabilitását szolgáló életszínvonal emelése mellett elhanyagoltak egy sor, kevésbé fontosnak ítélt területet, mint például a távközlés vagy az úthálózat fejlesztését. A nagyvonalú szociális intézkedések hosszú távú következményeivel se számoltak. Az életszínvonal emelkedésének árát nemcsak az állam, fizette meg, hanem az emberek is, akiknek jelentős része (mintegy háromnegyede) önkizsákmányoló munkát végzett a „második gazdaságban” (háztájiban, kisiparban és kiskereskedelemben végzett munka, de a féllegális és illegális tevékenységet is ide számították, mint pl. a csempészetet vagy a fusizást, vagyis a magáncélú termelést az állami tulajdonban lévő eszközökön, munkaidőben). 1960 és 1980 között a várható élettartam ismét csökkent, különösen a középkorú férfiak halálozási arányai romlottak. Nőtt a deviáns jelenségek száma: az öngyilkosságok és az alkoholisták száma folyamatosan emelkedett.

Életmód az országban

A XX. század utolsó harmadában jentős társadalmi ás életmódváltozások voltak megfigyelhetők Magyarországon. A kádári egypárti diktatúra ezen változatát „gulyáskommunizmus”-ként, vagy „fridzsiderkommunizmus”-ként emlegetjük

Foglalkoztatottság:

A teljes foglalkoztatottság elvéből nem engedtek. Így mindenkinek volt munkája, de nagyon sokan fölöslegesek voltak valójában. A mezőgazdaságban foglalkozók száma jelentősen csökkent, de már nem is az iparba vándoroltak el a munkások tömegesen, hanem a harmadik szektorba. Így a szolgáltató ágazatokban (szolgáltatás, kereskedelem, egészségügy, kultúra, oktatás, közigazgatás) jelentősen nőtt a dolgozók aránya. Ezzel párhuzamosan folyamatosan nőtt a szellemi dolgozók és csökkent a fizikai dolgozók aránya. A Kádár-korszakban jelentősen csökkent a szegénység, már nem milliós, „csak” százezres tömegekre volt jellemző. Megszűnt a napi nélkülözés, és a jövedelmi viszonyok kiegyenlítődtek, nagyjából mindenki ugyanannyit keresett.

Technika, életszínvonal:

Az elektromos kommunikáció gyorsan terjedt, megjelent a tv ( Magyar televízió-1957), rádió és különböző háztartási eszközök. Ezzel szemben elhanyagolták az úthálózat fejlesztését, sok faluban még a víz sem volt bekötve. Az életszínvonal növekedett, de ezt a társadalom nagy része megszenvedte, az emberek jelentős része önkizsákmányoló munkát végzett az ún. második gazdaságban (a kisiparban és kereskedelemben mellékállásban végzett munka)

Lakosság:

Nagy különbségek vannak falu és város között. A falvakban lakók nagy része a mezőgazdaságban dolgozik, míg a városokban inkább munkások élnek. Megkezdődött a vidék polgárosodása, és folytatódott az urbanizáció (a lakosság városba költözése), elsősorban nem a főváros, hanem a vidéki nagyvárosok (Miskolc, Győr) lélekszáma nőtt dinamikusan. Az 50-es évekre lényegében befejeződött az ország villamosítása, megjelenik a központi fűtés, a csatornázás megkezdődött.

Élettartam

1960 és 1980 között a várható élettartam ismét csökkent, különösen a középkorú férfiak halálozási arányai romlottak. Nőt a deviáns jelenségek száma: az öngyilkosságok – korábban is nagyon magas, a világ élvonalába tartozó – aránya 1950 és1970 között duplájára nőtt. Az alkoholisták száma folyamatosan emelkedett, becslések szerint az korszak végére több mint félmillióan szenvedtek ebben a betegségben.

Oktatás

A hetvenes években az alapfokú oktatásban áttörés következett be: a felnőtt népesség többsége elvégezte legalább az általános iskola nyolc osztályát. Az egyetemi ill. főiskolai képzésben részesülők száma viszont az európai sereghajtók közé kerültünk (nem csak a nyugati, de a szocialista országok nagy része is lehagyott minket ezen a területen). A nyolcvanas években a felvételizőknek csak 35-40%-át vették fel valamilyen egyetemre vagy főiskolára.

Család

A korszakban a családok élete jelentősen megváltozott: nőtt a válások száma, 1950 és 1988 mintegy duplájára. Ennek ellenére az első házasságkötések időpontja korábbra került, és a felnőtt lakosság nagyobb része élt házasságban, mint a két világháború között. A gyerekszám folyamatosan csökkent, ugyanakkor csökkent azon nők aránya, akinek nem született gyermeke. Az egy-két gyermekes családok váltak jellemzővé. Az állam szociálpolitikai intézkedéseinek következtében nőtt az óvodai férőhelyek száma – 1960-ban a megfelelő korú gyermekek alig harmada járt óvodába, a nyolcvanas években már majdnem mindegyikük. 1967-ben bevezették a gyermekgondozási segélyt (GYES), mely kis mértékben, de lassította a születések csökkenését. Egy átlagos magyar családnak a szocializmus éveiben több éves várakozás, gyűjtögetés kellett ahhoz, hogy autóhoz jussanak. Legtöbbeknek a keletnémet gyártmányú Trabantra, Wartburgra tellett. Megindultak a lakásépítési programok, melynek következtében rengeteg lakótelep, panellakás épült. A városi lakásépítések nem tartottak lépést a városi munkahelyek számának gyarapodásával, ezért tömegek kényszerültek arra, hogy lakóhelyük és munkahelyük között naponta igázzanak. Általánosan elterjedt a nyaralás szokása, és bővült a külföldi utazások lehetősége.

Szabadidő és sport

Jelentősen megváltozott a szabadidő eltöltésének a módja is. Az életmód, a társadalom változásai új szórakozási formák kialakulását eredményezték, melyek sokszor generációs keretek között érvényesültek. A közösségi szabadidős tevékenységek jelentőssége visszaszorult, az emberek mind nagyobb mértékben egyedül, vagy szűk családi és baráti körben kapcsolódtak ki. A sport elvesztette azt a kiemelt támogatottságát, amelyet az 1950-es években élvezett. Az 1952-es Helsinki olimpián elért teljesítményét a későbbiekben meg sem közelítette a magyar csapat. A tömegsport fejlődése visszamaradt, az emberek többsége semmilyen sportot nem űzött. A táplálkozási szokások és a kevés mozgás is szerepet játszottak abban, hogy 1986-ban a magyarországi felnőttek 60%-a túlsúlyosnak számított.

Fogyasztói kultúra

A magyar társadalomra a hatvanas évektől nagy hatást gyakorolt a nyugati fogyasztói kultúra. A farmer, a miniszoknya, a rockzene, a fiúk hosszú hajviselete kezdetben erős rosszallást váltott ki a társadalom többségéből. Ezek az ellenérzések csak lassan, a 70-es évektől kezdtek oldódni. Az áhított fogyasztói javak egy részét megpróbálta a hazai ipar helyettesíteni. Sokáig csak Magyarországon gyártottak farmernadrágot, a Trapper farmert. A nehezen beszerezhető nyugati termékek – orkánkabát, nejlonharisnya, farmer, rágógumi, lemezek, kazetták, kvarcórák, zsebszámológépek – jelentős része a csempészet révén kerültek „forgalomba”. A rendszer keretein belül szabaddá vált a sajtó és a könyvkiadás. A híres három T (tiltás, tűrés és támogatás) körülményei között nőtt a művészetek mozgástere is.

Étkezés

A háború utáni élelmiszerhiány már nem jellemző országunkra, javulnak az életkörülmények. Nagy mennyiségben megjelenik a hús és tejtermék, ezzel szemben visszaszorul a burgonya és tésztafélék aránya. Az alkoholfogyasztás is megnő. Megjelennek a gáz- és villanytűzhelyek, a hűtők és mélyhűtők.

Vallás

A „marxista-leninista” ideológia meghatározta a tömegtájékoztatást, az oktatás és a művelődést, szabályozta az állami életet. Az emberek jelentős részére azonban továbbra is a korábbról örökölt értékek hatottak. A vallásnak a párt ideológiája szerint fokozatosan el kellett volna halnia. Amikor azonban a hetvenes években ismét vizsgálni lehetett az emberek vallásosságát, az eredmények meglepték a pártvezetést: a népesség mintegy fele, a nyolcvanas években pedig már több mint a fele vallotta magát vallásosnak. Ugyanakkor az egyházak befolyása a mindennapi életre csökkent: bár az esküvők, keresztelők és temetések nagy része egyházi keretek között zajlott, a Kádár-korszak végén a lakosság valamivel több, mint tizede járt csak templomba vagy imádkozott legalább hetente.

 Facebook Megosztás | 


Hasonló Érettségi Tételek: